Kedves Olvasóim!
Tanítóim – evilági és nem evilági lények – számtalanszor felhívták a figyelmemet arra, hogy az új tudatosság megvalósításához a kapu a Szívközponton át vezet. És az átmenet csakis akkor lehetséges, ha érzelemtestünket meg tudjuk tisztítani az alacsony rezgésű tartományoktól, mint a bűntudat, harag és érzelmi függőségek számtalan megnyilvánulása. Anélkül, hogy tudatában lettem volna a folyamatoknak, melyek lezajlottak bennem az elmúlt, körülbelül fél évben, most utólag – bizonyos információk birtokában – felismertem, hogy minden, ami velem történik, szinte forgatókönyvszerű eseménysor és az én transzformációmat hivatott elősegíteni. És ahogyan felgyorsult a XX. században az emberi tudat fejlődése, úgy rohan bennem is ez a nagy mágus, az Idő.
Semmilyen kézzelfogható magyarázatot nem tudok arra adni, hogy miért ez a kényszer, hogy csatornája legyek mindezen összefüggéseknek, melyek világossá váltak számomra. Egyszerűen csak „megyek, megyek előre, a sorsom útját járom, velem van a szerencse, a szívemet most kitárom” – ahogyan Bagdi Bella énekli egyik dalában.
Az Univerzumban minden mindennel összefügg. Jó kis frázisnak tűnik – mondhatnánk. Igen, ez volt az első mondat, melyet az Ezoterikus Pszihológia Tanácsadó Képzésen megjegyeztem: „ahogyan fent, úgy lent, ahogyan kint, úgy bent”. S ez a mondat azóta számtalanszor újabb és újabb rezgésekkel és értelemmel töltődött fel a számomra. Ez a mondat a rendszerszemlélet legegyszerűbb megközelítési módja, s mint ilyen, minden tudást magába foglal az Univerzum összefüggéseiről.
Úgy három héttel ezelőtt, az egyik RTN foglalkozáson, melyet Vácon tartottunk Lajos testvéremnél – mint ahogyan már megszokott – a nap végén meditációt tartottunk. A meditáció célja az ősök erejének behívása volt, mely analóg kapcsolatban áll a Gyökér csakra energetikai rendszerével. Legfelsőbb gyökereink, melyek a legközelebb állnak hozzánk, szüleink. S rajtuk keresztül juthatunk vissza a mélyebb forrásokig, ahol az ősi tudás és energia lakozik.
A meditáció mondhatnánk ismét gyökeres, gyors változásokat indított el a pszihémben. Egy-két, fizikailag pocséknak is nevezhető nap után megérkezett egy gondolatmentes hajnalon az összes apai minőségű energia a rendszerembe, világosan érzékeltem, amit beépül, és megnyugtat, erővel tölt fel. A tiszta és feltétel nélküli odatartozás érzése járt át. És egy semmihez sem fogható boldogság. Az anyai energiákra még várnom kell egy keveset, mivel alig egy hónapja, hogy egy saját családállításban végleg leváltam szeretett édesanyám energetiai rendszeréről.
Térek tehát vissza oda, hogy a Gyökér csakra meditáció által rengeteg apai, ősi erőhöz jutottam. És térek vissza oda, hogy az Univerzumban minden mindennel összefügg.
Most nem untatnék senkit azzal, hogy röpke két hét alatt hogyan mélyedtem el a gyökércsakra energetikai rendszerében. Ezért csak röviden írom, hogy a dinamikus meditációm két részből tevődött össze: elolvastam a Gyökér csakrára vonatkozó analógiákat, majd megnéztem néhány szimbólikus ábrázolási módot, aztán neki láttam alkotni. A rajzolgatás közben órákon keresztül ugyanazt a zenét hallgattam.
A linket mellékelem, ha érdekel, melyik volt az.
http://www.youtube.com/watch?v=YQLbbDHdOMw&feature=PlayList&p=CC9F37A082934789&index=15
A „minden mindennel összefügg” jegyében teljesen nyitott szívvel és gondolatok nélkül rajzolgattam órákon át. De azért egy gondolat mégis bevillant: a családállítás módszerével maradéktalanul helyre lehet állítani a Gyökér csakra azon feladatát, mely arról szól, hogy lelkünket a Földhöz hivatott kötni „földelni”. A helyes földelést ugyanis lehetetlenné teszi a szülői örökség el nem fogadása a származás megtagadása, a szülők rendszerünkben való el nem ismerése.
Aztán rádöbbentem arra, hogy a szívben két esetben is felléphet a bűntudat érzése: 1.) A szülők megtagadása miatt; 2.) Az ősi normák megváltoztatási kényszere miatt.
Mert, ha el is tudjuk ismeri szüleink szerepét az életünkben, akkor is ott a kihívás, hogy megváltoztassunk bizonyos normákat, hiedelmeket, törvényeket, melyek a szüleinktől származnak, és végső soron, gyökereinkben a legősibb nemzeti normákhoz, hiedelmekhez és hitrendszerekhez kötnek bennünket. Tehát minden mindennel összefügg: rossz földelés a Gyökérben, bűntudat a Szívben. A gyökerek tisztelete – tehát integrálása a rendszerembe- a Gyökércsakrát erősíti. A bűntudat, az elengedés és a megbocsátás pedig a Szív, illetve az érzelemtest tisztítását segíti elő.
Gyermekkorunkban számtalanszor megsérült az Egységtudatunk. Az első sérülés a kikristályosodás folyamatának elindítója, de én nem szeretem ezt a szót, inkább megkövülésnek nevezném. Vagy inkább a „a maszkba öltözés első fázisa” jelzővel illetném. Ekkor kezdi el építeni a gyermeki én az ő personáját, mely védelmi rendszerként működik a továbbiakban a következő traumák túlélését segítendő. Mire a felnőtt személy eljut például egy családfelállításra, már rendelkezik egy többszörösen osztott és álarcokkal levédett tudattal, mely rétegek különféle helyet foglalnak el a rendszerben. A gyermeki, tiszta én, helyzetéből adódóan, mivel ő csak egy gyermek, nincsen abban a helyzetben, hogy kegyesen megbocsássa szüleinek az őrá zúdított fájdalmakat és elengedje a terheket, amiket a szülők „rápakoltak”. Egyetlen dolgot tud tenni, sírni és toporzékolni. Tehetetlen dühének kinyilvánítása önmagában is gyógyító erejű. Már ehhez a szinthez is kapcsolódik egyfajta bűntudat, hogy nem tudott megfelelni a szülőknek. Tehát kicsiny lénye mindenképpen úgy értékeli, hogy megszegte a törvényeket, és ezért száműzetés jár. Aki pedig nem tartozik sehova, az egyedül van, és elveszett a világban. Ez, az oda nem tartozás érzés, mely akár a szeparációs félelem egyik megközelítése is lehet, felnőtt korban, sok esetben oka és kiváltója lehet a pánikrohamoknak.
A teljesség igénye nélkül, most nézzük, mit tesz a felnőtt én! A felnőtt én hajlandóságot mutat arra, hogy megbocsásson a szülőknek. Ez nemes gesztus…lenne, ha előzőleg a sérült és sebzett gyermeki én odatartozás érzése helyre tudott állni. De gyakran tapasztalom, hogy valamilyen téves beidegzés miatt a megbocsátást a nélkül szeretné a felnőtt megtenni, hogy előzőleg kinyilvánította volna tehetetlen dühét kiszolgáltatottságában és alárendelt mivoltában, anélkül, hogy gyermeki részében felismerné, hogy amit érez, az csak egy rossz álom, illúzió, és valójában odatartozik. Az apához és az anyához, és rajtuk keresztül minden őseihez. Bármennyire is durvák, szeretetlenek és elviselhetetlenek is azok a szülők.
Aztán ez a felnőtt fejjel való megbocsátás gyakran tartalmaz olyan lesajnáló elemeket: „hogy megbocsátom Nektek, amit ellenem elkövettetek, mert tudom, hogy azon a tudatszinten, ahol Ti akkor álltatok, ennyi telt tőletek….” Ez egy nagy csapda! Ezen a módon az ősök erejéhez nem lehet hozzájutni, és az elszigetelődés érzése tovább öli a lelket. Tehát legalább két szinten kell gyógyítani. A belső gyermeket is és a felnőtt ént is.
A megbocsátás pedig egy mély – immár teljesen szívközpontú folyamat kell legyen, mely alapja a képesség arra, hogy feltétel nélkül elengedjem a múltat. Nincs több, „de így kellett volna, meg úgy lett volna jó”, nincs több szent eskü, „majd én másképpen csinálom”. Végérvényesen és feltétel nélkül kell elengedni, mint a sors részét, és mint megváltoztathatatlant. Ha ez a tényező nem valósul meg, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz erőnk felülírni az örökségül kapott rendszereket.
A Gyökér csakrához rendelt más elemek az „odatartozás” mellett az önszeretet, önbecsülés, önmegvalósítás kérdésköre. És ehhez kapcsolódóan fizikai természetű vágyaink a szabadságra, gazdagságra és boldogságra. Ugyanezen vágyak lelki aspektusai a Szívben találhatóak. Ma az emberiség tudatát a Gyökércsaka-természetű fizikai vágyak uralják, és ha szeretnénk a dimenzióváltást a tudatban is megélni, mind nagyobb teret kell engednünk a Szívközpontú vágyaknak, melyben az egyetemes szeretet, az egységtudat és a gondolati szűzesség (értsd: megtisztított érzelemtest) kapják a főszerepet. (Ez is alátámasztja az előző bekezdésben leírtakat: vérző gyermeki fájdalomtestet cipelve, betakarva a kegyes megbocsátás álarcába, hogyan is érhetnénk el egy magasabb, szívközpontú tudatosságot?)
Mindenképpen el kell érnünk, hogy a Gyökér csakrához köthető fizikai kielégítésre váró vágyaink ne uralják többé mindennapjainkat! Hiszen mindannyian tudjuk már, még ha nehéz is elfogadni azt a tényt, hogy a nagyobb ház, drágább autó, több szerető, nagyobb haszon valójában csak azt az illúziót erősítik, amitől éppen szabadulnunk kellene. Mindezek a Maha Maya világához tartoznak, és még sűrűbbre szövik a hálót, amitől aztán nem tudunk „átlátni a szitán”.
Sokszor tapasztaltam, hogy önmagát haladó, vagy „Új Energiás” –nak nevező embertársaim azt a képet festették a nyilvánosságnak, hogy a fizikai természetű vágyak eléréséhez mindenen át lehet és át kell gázolni, mert „viva la liberta”, és azt csinálok, amit akarok, semmi sem lehet akadály. Persze elképzelhetőnek tartom, hogy csak én voltam az, egyedül, aki így félreértette a szándékot, hiszen az én tudatosságom is sokat változott az utóbbi időben, lehet, nem voltam képben. Akárhogyan is láttam, azt viszont most látom világosan, hogy attól nem lesz valaki szívközpontú, mert fizikai síkon fejjel megy a falnak. Az elengedés és lemondás, valamit a belátás művészete engem közelebb vitt a Szívem közepéhez, mint a „csak azért is megcsinálom” hozzáállás.
Ó, ha tudnátok, mennyit agyaltam azon, hogyan lehet transzformálni a Gyökér csakrás vágyakat Szívközpontú vágyakká! Ráment egy jó darab időm, az biztos. De talán nem volt hiába, úgy érzem, előbbre jutottam. Ezen úton tipródva először azt gondoltam, hogy törölni kell a vágyat és a szenvedélyt a szótáramból, a szerelem csak egy káprázat, és még más lehetetlen dolgok is eszembe jutottak, csupa olyasmi, ami végső soron nem volt számomra élhető törvény, és változat. Hiszen én Vénusz szülöttje vagyok. (De ez rólam szól, ha távolabbra tekintek, azt hiszem, egyetlen szülött számára sem működhet.) Fizikaivalómban már nem tudom megvalósítani a vénuszi szépséget, hiszen testem 44 éves, és nyomott hagyott rajta az anyaság és az idő… de lelkemben időtlen szépségében él a vénuszi minőség: fogékonyság a szépre, a harmóniára, a szerelemre, a befogadásra és a beteljesítésre.
A transzformációról magáról nem tudok semmit mondani nektek. Nem az agyalás segített hozzá, hogy vonatom felhagyott a vakvágányokon való robogással. Mondok egy egyszerűt: egyszer csak, hopp, lett! Ici-pici kvantum ugrás. Onnan tudom, hogy a Szívközpontba értem, hogy nem fáj már elmélkedni a fizikai vágyakon, szenvedélyen. Nem mondok le a vágyaimról és a szenvedélyemről, mert ezt senki sem kívánja tőlem, és senkinek sem tennék jót vele. Azon kívül korlátoznám lelkem egyre inkább megnyilvánuló művészi kreativitását, mely az éneklésben, táncban a Yantrák szerkesztésében és egyéb alkotásokban materializálódik. Nem is beszélve, arról, amit az elkövetkezendő időkben a Szakrális Geometria tudománya ad majd fejlődésemhez. Meglehet, sohasem fogom teljesen megérteni még az egyszerű képleteket sem. Az utolsó dolog, amit geometriából fel tudtam fogni, az Püthagorasz tétele volt, azóta semmit. De mégis érzem, hogy sokat ad majd nekem...
Érzem, ahogyan egyre több szeretet árad szívemből. És mennél jobban árad a szeretet a szívemből, annál inkább képes vagyok eggyé válni bárkivel, vagy bármivel. Nem érdem ez, hanem valódi ajándék, mely közvetlenül az élet ajándéka után következő adomány. Életet kapni és tudni élni vele…És szívemből kívánom, hogy mind többen éljétek át ezt az érzést!
Láttam „beszélgetni” a fákat, és szólt hozzám a patak. Nem egy fát látok állni egy parkban vagy udvaron, hanem a fát, a fa terét az udvar terében. Én is ott vagyok, ugyanabban a közegben, akár én is lehetnék a fa… Erről nem tudok most többet mondani, csak azt, hogy határtalan boldogság! Ebben az állapotban tudod meg, hogy mi a következő gondolat, ami a melletted álló fejében megszületik, tudod, hogy mi történt vele korábban, és azt is tudod, hogy melyek a lehetséges valóságok, melyek vele kapcsolatban megvalósulhatnak. De, hogy ne kotorásszak illegálisan mások fejében, elég, ha azt mondom, az a fixa ideám, hogy mindenki valójában tisztában van lehetséges jövőivel, már itt és most, és akár emlékezhetne is teljes múltjára, csak nagyon el van nyomva ez az ismeret az álarcok és a fátylak miatt. Ó és persze a félelem miatt: mert ha meglátok valamit, azt a látványt el is kell tudni viselni! Bármi legyen is az! A félelem visszatartja az embert a tisztánlátástól. Más ember lehetséges jövőit egyszerűben meg tudjuk látni, mert az úgysem rólunk szól. Az én-te viszonylatban gondolkozó elkülönült tudat így manipulálja magát – és ki meddig mer elmenni – a másik embert is.
Na, szóval, addig meditáltam a Gyökér csakrán, amíg meg nem született egy teljes napra való meditációs anyag, mely tematikájában érinti az eddig tárgyalt témákat: az odatartozás érzésének visszaszerzését, a szívhez tartozó megbocsátást és elengedést, a Gyökér csakrához köthető fizikai vágyak transzformálását Szívközpontúvá. Egyetlen elem nincsen benne: a belső gyermek gyógyítása. Ez ugyanis mindig személyre szóló művelet. ÉS a családállítás műfajába tartozik. Nem lenne helyes egy skatulyába zsúfolni megannyi féle sérelmet, melyet egy gyermek elszenvedhet. A meditációk és beszélgetések során mindig fény derül arra, hogy ki, hogyan áll a belső gyermek sérülésével, ahogyan ez múlt vasárnap is történt.
És várat még magára, hogy belső anyát, illetve apát is gyógyítsunk, de ennek még nem jött el az ideje. Vagyis még nem vagyok rá készen. De ami késik, nem múlik!
A meditációs napunkat könnyek és nevetés közepette töltöttük, egységbe kovácsolt minket a mantrázás. A csoport nagyon szépen énekelt, és együtt teremtettünk a szívünk közepéből fizikai minőségű javakat. A nap végén rajzokat készítettünk. A Gyökér csakra alternatív ábrázolás módjait az alkotók engedélyével közzéteszem, ha a technika istene (vagy ördöge) is úgy akarja.
Mély meggyőződés él bennem arról, hogy szívünk vágyából kell helyére tennünk csakráink rezgésszintjét, hagyni, hogy emelkedjen a rezgéstartomány. A rezgés emelkedése is kell, hogy kövesse az „amint fent, úgy lent” törvényét. S a Kárpát-medence rezgése állandóan emelkedik. Igyekeznünk kell odafigyelni és tudatos maradni abban, hogy mikor következik az a holt pont, ami elérése után a pörgés már középpontból való kieséssel fenyeget. Tesszük ezt annak érdekében, hogy a rezgés szint emelkedés valóban felemelkedésünket szolgálja, és ne a pusztulásunkat.
Remélem, szívből – hogy stílszerű maradjak – nem untattalak Benneteket írásommal! Az volt a szándékom, hogy megosszam Veletek élményeimet, utam egy részét, és hogy felkeltsem a figyelmeteket a mostani idők sűrűségére és fontosságára. A Szívközpont és a Gyökerek megtisztítására és megerősítésére. És arra, hogyan függ ez a kettő össze egymással. Mert mindezen belső utazásaim után, amikről itt Nektek írtam, volt szerencsém megnézni Drunvalo Melchizedek tanítását, aki azzal kezdte a mintegy két órás ismertetőjét, hogy az ősök nélkül a jelenkor emberének nincsen módja a felemelkedésre. Ez volt az az inspiráló mondat, ami miatt szükségét éreztem, hogy megírjam azokat az összefüggéseket, melyeket felismerni véltem. Bár évek óta hallgatjuk, hogy sürget az idő, s a lineális időviszonylatban ez igaz is, mégsem késő elkezdeni rendbe tenni az életünk! Mert úgy tűnik, a változáshoz néha elég egyetlen pillanat!
Köszönöm, hogy elolvastátok írásomat! Végezetül szeretettel küldöm Nektek versemet, melyet a Gyökér csakrán folyatott meditációs nap ihletett. Köszönöm Mindannyitoknak, akik jelen voltatok, az odaadó részvételt! És várok minden régi és új lelket családállításra és meditációra!
„Híd vagyok Ég és Föld között,
balomon anyám, jobbomon apám.
Földanyám táplál és megtart engem,
Égi Atyám vigyáz reám.
Balomon anyám, jobbomon apám,
Minden ősöm erejével felvértezve
Szívembe szeretet költözött.
Pengő húrként feszülök Ég és Föld között.”
Namaste!
AndiMM
